Harry Potter Fan Site!^^
Daniel Radcliffe
     
Emma Watson
     
Rupert Grint
     
Történetek
     
Roxfort
     
J.K.Rowling
     
5. fejezet: Az új ismerős

Ginny egy darabig dermedten állt, de aztán mit sem törődve azzal, hogy a folyosón nem illik varázsolni, rárontott Isaacre. Élete legjobb rémdenevér-rontását produkálta. A két fiú szinte sikítva menekült előle. A lány még hozzávágta Isaachez a pulcsiját, aztán elrohant. Megállíthatatlanul ömlöttek a könnyei.

Átverték. Pedig annyira boldog volt. Már lassan beleszeretett a fiúba. De már nem érzett mást iránta, csak tömény gyűlöletet.
Elment a kedvenc helyére, egy titkos átjáróba. Nem nagyon ismert olyanokat, akik tudtak volna az alagútról, ezért nyugodtan kuporodott le oda. Még mindig potyogtak a könnyei.
Este nem sokat aludt, így álomba sírta magát. Ezt onnan tudta, hogy valaki rázta, mikor kinyitotta a szemét. Egy mogyoróbarna szempárral találta szembe magát.
-          Jól vagy? – kérdezte az idegen.
-          Ööö… i-igen – dadogta a lány, majd megpróbált felállni. Kicsit szédült, de nem ájult el. – Hány óra van?
-          Ha jól emlékszem, akkor este tizenegy lehet.
-          Este tizenegy? Te jó ég! – A fiú nevetett.
-          Most meg mit röhögsz?
-          Vicceltem. Maximum dél lehet.
-          Teee… - Ginny nem tudta milyen sértést vágjon a fiú fejéhez. Először látta, de kifejezetten unszimpatikusnak találta.
Mérgében csak szimplán elrohant mellette. A srác nem követte.
Ginny most vette csak észre, hogy mennyire éhes. Gyorsan elment ebédelni, majd kiment a parkba sétálni. Nem volt kedve a társasághoz. Még mindig Isaacen gondolkodott. „Hogy volt képe így átverni? Pedig olyan aranyosnak tűnt. Még Rebecca szerint is lehetett volna köztünk valami…”
Letelepedett egy óriási tölgyfa alá, a tó mellett, és elnézte a fodrozódó hullámokat. Kissé fázott, de abban a pillanatban nem nagyon érdekelte. Nemsokára lépteket hallott maga mögül. Már épp felpattant volna, amikor Rebecca telepedett le mellé. Ginny szó nélkül a vállára hajtotta a fejét, és újra sírni kezdett. Barátnője esetlenül simogatta a fejét. Egyelőre még nem tudta, hogy Ginny mitől borult ki ennyire, de meg akarta várni, míg a lány lenyugszik.
Pár perc múlva Ginny vállrángása alábbhagyott, így Rebecca meg merte kérdezni:
-          Mi történt?
-          Isaac… - azzal elmesélt mindent.
-          Úr isten – tátotta el a száját Rebecca. – Pedig tényleg annyira jófejnek tűnt. Jaj Ginny. Annyira sajnálom – ölelte meg barátnőjét a lány.
-          Hidd el, én is.
Még ültek ott egy darabig, de Rebecca elment egy idő után, mert még nem ebédelt. Kérdezte Ginnyt, hogy vele tart-e, de a lány mondta, hogy már evett, és nagyobb tömeghez most végképp nem volt kedve. Barátnője sajnálkozó pillantást vetett rá, majd elment.
Ginny nem tudta, hogy mit csináljon. Semmihez sem érzett ingerenciát. Óriásit csalódott Isaacben, és úgy érezte, hogy egy világ omlott össze benne.
Azt hitte, Rebecca tért vissza, mivel ismét úgy hallotta, mintha lenne mögötte valaki. Megfordult, de rögtön megbánta, mert az a fiú volt mögötte, aki megtalálta az átjáróban. Horkantott egyet, és visszanézett a tóra.
-          Szia – ült le mellé a srác.
-          Szia – köszönt neki kelletlenül Ginny.
-          Úgy látom, nem örülsz túlságosan, hogy újra láthatsz – vigyorgott a fiú. Ginny csak egy grimaszt vágott. – Ne aggódj, nem maradok sokáig! Csak gondoltam illene bemutatkoznom. Brandon Kent vagyok, te meg Ginny Weasly. Hallottam már rólad, és történetesen szemtanúja voltam az utánozhatatlan rémdenevér-rontásodnak.
-          Remek – dörmögte a lány. – Igazán örülök, hogy jól szórakoztál
-          Ki mondta, hogy viccesnek találtam? Mindenesetre nagy szemétséget csinálhatott az a csávó, ha így megátkoztad.
-          Ja, nagyot – fordította el a fejét Ginny, mert nem akarta, hogy Brandon akár csak egy könnycseppet is meglásson, de a fiú ezt úgy értette, hogy a lány nem kíváncsi rá.
-          Jól van, na… csak egy megállapítás volt, de én megyek is, mert úgy tűnik nincs szükséged társaságra – azzal felállt, és otthagyta a magába roskadó Ginnyt.
A lány szomorúan nézett utána, mert tudta, hogy nem kellett volna így viselkednie, mivel a fiú csak kedves akart lenni vele. Ettől mégjobban elszomorodott és könnyes szemmel nézte a tó másik partján a polippal játszó elsősöket.
Nemsokára visszajött Rebecca is, és rávette Ginnyt, hogy menjenek fel a klubhelyiségbe, és tereljék el valamivel a lány gondolatait. Odafele összefutottak Jasonnel, aki Ginnyt meglátva rögtön letért egy másik folyosóra. A lány elsötétült tekintettel nézett utána. Komor hangulatban baktatott barátnője mellett, aki azon morfondírozott, hogy hogyan tudná felvidítani a lányt. Eszébe jutott, hogy mennyire szereti Ginny a lovakat, ezért hirtelen ötlettől vezérelve felkormányozta őt a hetedik emeletre, a Szükség Szobájához. A lány nem értette, hogy tulajdonképpen mit akarnak ott, így kíváncsian nézett Rebeccára. Barátnője csak kacsintott egyet, és háromszor elment a titkos ajtót rejtő, csupasz fal előtt („Lovak, lovak, lovak”). Nemsokára megjelent az átjáró, és Rebecca bevezette rajta az értetlenkedő Ginnyt.
Mikor beléptek, hihetetlen látvány tárult a szemük elé. Egy füves réten találták magukat, ahol ameddig csak a szem ellátott, lovak voltak. Rebecca elégedetten látta, hogy Ginny szeme azonnal csillogni kezdett, és rögtön oda is szaladt a legközelebb álló paripához, és gyengéden megsimogatta a hátát. Barátnője csak mosolygott, és ő is odalépett az állathoz. Sokáig maradtak még a réten, és szinte az összes lovat végigjárták. Csak akkor hagyták ott a gyönyörű tájat, mikor ránéztek az órájukra, és csodálkozva látták, hogy már elkezdődött a vacsora.
Kiléptek a Szükség Szobájából, és rohantak a Nagyterembe. Mindenki őket bámulta, mikor beléptek, és elsiettek a Griffendél asztalához. Ginny meglátta Brandont, aki szintén griffendéles volt. A fiú rá se nézett. Ginnyt bántotta, hogy Brandon ennyire megharagudott rá, de némileg meg is értette őt. Elhatározta, hogy adandó alkalommal bocsánatot kér tőle. Ennek biztos tudatában kicsit vidámabban ült le az asztalhoz. Már nem is volt annyira szomorú Isaac miatt.
Sajnos csak a vacsora végéig tartott a derültsége, ugyanis miközben kifele mentek a teremből, összeakadt a pillantása a jelenleg legutálatosabb szempárral. Rögtön elöntötte a harag és a csalódottság, és gyorsan elkapta a fejét. Másik oldalt pedig Brandont látta, és hirtelen elhatározással odasietett hozzá.
-          Szia – köszönt rá a fiúra.
-          Szia – köszönt vissza közönyösen Brandon.
-          Csak bocsánatot akartam kérni a délutáni dologért. Nagyon ki voltam borulva, és nem voltam beszélgetős kedvemben. Remélem megérted, és nem fogsz többé haragudni rám. – Ginny nagy örömére a fiú pillantása nyomban megenyhült.
-          Rá se ránts – mosolyodott el. – Én voltam a hülye, hogy nem értettelek meg.
-          Dehogy voltál hülye! Sőt, még örülök is neki, hogy megpróbáltál felvidítani. Na, de nekem mennem kell, mert Rebecca már vár – tekintett hátra Ginny, és látta, hogy barátnője nem messze áll tőle, és kérdőn néz rá. – Szia.
-          Szia – köszönt a fiú is, majd mosolyogva nézett a távozó lány után.
 
Rebecca látta, hogy Ginny mosolyog, ezért nem kérdezte, hogy kivel beszélt az imént, csak hálás volt a fiúnak, hogy ilyen boldognak látja miatta a barátnőjét.
Mikor felértek a klubhelyiségbe, rögtön elmentek lefeküdni, mert kimerítette őket a nap.
 
Másnap, amint leért a klubhelyiségbe, egyik kviddicscsapat béli társa kiáltott oda neki, hogy aznap lesz az első edzésük. Az új terelőket fogják kiválasztani, mert Lucy Hogan és Jamie Broke tavaly végeztek. Eddig Harry volt a fogó, de mivel a srác elvégezte a sulit, így Ginny vette át a helyét.
A lányt örömmel töltötte el, hogy végre kviddicsezhet, mert játék közben minden gondolat ki száll a fejéből, és csak a cikeszre koncentrál.
Még mindig bosszús volt Isaac miatt, de közel sem annyira, mint abban a pillanatban, mikor megátkozta a fiút. Az azóta történt események némileg felvidították. Hálás volt Rebeccának, hogy segített elterelni a figyelmét, és örült annak is, hogy kibékült Brandonnal.
Mosolyogva indult el Rebeccával első órájukra, ami gyógynövénytan volt. Kiértek a parkba, és azt tapasztalták, hogy pár nap alatt mennyire lehűlt a levegő. Már mindketten bánták, hogy nem volt náluk pulóver, és megkönnyebbültek, amikor beléptek a meleg üvegházba. Aznap ismételtek, így a mandragóra volt terítéken. Mindenki felvett egy-egy fülvédőt, gondosan ügyelve arra, hogy véletlenül se legyen rózsaszín és bolyhos. A hollóhátasokkal voltak, így Luna is ott volt. Ginny kedvesen mosolygott rá, mivel az évek során megkedvelte a lányt. Luna ezt célzásnak vette, és csatlakozott Rebecca és Ginny párosához. A két lány ezt cseppet sem bánta. Óra végén elköszöntek, és Ginny dupla mugliismeretre, Rebecca jóslástanra, Luna pedig számmisztikára sietett.
Ebéd után lyukasórája volt, ezért Ginny felment a klubhelyiségükbe, és a Lumpsluck által feladott kéttekercses házi dolgozaton kezdett el dolgozni, amit másnapra kért a tanár.
A felével már kész volt, mikor kinyílt a portré, és Brandon mászott be rajta. Amint meglátta a lányt, lehuppant mellé.
-          Szia – köszönt.
-          Szia.
-          Mi jót csinálsz?
-          Jót? Jó vicc. Épp Lumpslucknak írom a házi dogát az Amorteintiáról.
-          Hűű, azt nekem is meg kéne írnom. Egy perc és jövök – azzal elszaladt a fiúk hálókörlete felé, hogy öt perc múlva vissza is térjen. – Remélem, számíthatok a segítségedre – mosolygott elbűvölően.
-          Na azt lesheted – nézett vele farkasszemet a lány. – Nem mintha én annyira tudnám az egészet.
-          Hát akkor kénytelen leszek a saját buksimból kicsikarni valamit – tettetett erős koncentrálást a fiú. Ginny nevetett.
-          Hát kénytelen. Na de hagyj engem is dolgozni, mert holnapra kész kell lennem vele – burkolózott mély hallgatásba Ginny.
Két óra múlva fáradtan tette az utolsó pontot a második tekercs végére, majd megkönnyebbülten összetekerte a pergament, és elpakolt. Látta, hogy Brandon még szenved, és esetleg segített is volna neki, ha nem kellett volna edzésre sietnie.
Brandon felpillantott, amikor a lány felállt.
-          Na nekem mennem kell edzésre. További jó munkát – vigyorgott a fiúra, majd elindult.
-          Legszebb öröm a káröröm, nem igaz? – gúnyolódott Brandon.
-          Pontosan – kacsintott a lány, és kilépett a portrén.
Szinte rohant a pályára, mivel még csak most vette észre, hogy tulajdonképpen mennyi is az idő. Már az összes csapattársa ott volt, és csak rá vártak.
-          Csakhogy itt vagy végre – nézett mérgesen Ginnyre a csapatkapitány, Paul Franklin.
-          Bocs Paul, de meg kellett írnom egy házi dolgozatot.
-          Nem baj, csak siess átöltözni, mert kezdenénk a válogatást – mutatott a lelátókon sorakozó diákokra Paul.
-          Oké, oké – és elsietett az öltözők felé.
Tíz perc múlva visszatért és elindult a válogatás. Néhányan jónak bizonyultak, de voltak olyanok is, akik azt se tudták, hogy terelői posztra jelentkeznek:
-          Hilary! Ne a karikákhoz menj! Nem őrzőt keresünk! – kiabált rá egy ötödévesre a csapatkapitány.
Következő eset az volt, mikor egy negyedéves, erősen ősemberszerű fiú, Jimmy Hates, egyik társát kezdte el csépelni az ütővel.
Néhányan annyira reménytelen eseteknek tűntek, hogy Paul idegességében őket kezdte volna el verni, ha Ginny le nem állítja.
 
Három óra múlva meglett a két új terelő, Terenc Collins (Jeremi öccse), és Susan Green. A csapattagok hullafáradtan mentek fel a klubhelyiségbe és ki-ki belevetette magát egy-egy fotelba. Brandon már nem volt ott. Fél óra múlva mindenki úgy döntött, hogy nem tudja nyitva tartani a szemét, így elmentek lefeküdni.
 
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Számláló
Indulás: 2006-02-02
     
Ginny akcióban/Ann
     
Harry Potter
     
Exrtas
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre