- Szia – köszönt vissza a lány megszeppenten.
Egyre jobban kezdte idegesíteni, hogy mostanában ilyen félénk lett. Régen sose tudták zavarba hozni a fiúk, sőt… ő hozta kínos helyzetbe a srácokat. Mindenesetre jelenleg nem volt tisztában önmagával.
- Örülök, hogy újra találkozunk – mosolygott Isaac.
Ginnynek csak most volt ideje tüzetesebben megvizsgálni a fiút. Telt ajkát, hihetetlenül hosszú szempillákkal megáldott, csodálatos szemét, kissé gömbölyded arcát hollófekete haj keretezte. A lány valószínűtlennek tartotta, hogy egy fiú ilyen szép legyen. Szép… más szót nem tudott rá mondani.
- Ömm… Igen, én is – és zavartan vigyorogni kezdett.
- Hé Isaac! Nem jössz? – kiáltott oda a fiúnak az egyik haverja.
- De, egy pillanat – szólt vissza, majd ismét Ginny felé fordult. - Hát… mennem kell. Majd még találkozunk – kacsintott a lányra, majd elment.
- Szia – motyogta Ginny, majd kábán elindult ő is, de barátnője megállította.
- Ez volt Ő?! – kérdezte felragyogó szemekkel Rebecca.
- Igen. – A lány alig figyelt barátnőjére.
- Igen? Ennyi? Semmi izgatott hang, semmi csillogó szem?
- Hogy mi?
- Föld hívja Ginnyt! Itt vagy?
- Ja, igen… csak…
- Elkábultál tudom. Na menjünk, mert még McGalagony rúg ki minket – azzal a tanárnő felé mutatott, aki mogorva ábrázattal közeledett feléjük.
Gyorsan kislisszoltak a Nagyteremből és felmentek a klubhelyiségbe, ahol zsibongás fogadta őket. Az elsősök elcsodálkozva kémleltek körbe, a felsőbb évesek pedig rég nem látott barátokkal csevegtek. Felmentek a hálóba, mert mindketten nagyon fáradtak voltak. Két szobatársuk, Hayley és Sissy már fent voltak.
- Sziasztok – köszöntek a belépőknek.
- Sziasztok – köszöntek Ginnyék is.
- Hogy telt a nyár?
És hosszas társalgásba kezdtek a nyári élményekről. Ginny mindig majdnem elaludt, de pont akkor kérdeztek tőle valamit, mikor lehunyta volna a szemét. Aztán egy idő után a többiek is úgy döntöttek, hogy fáradtak, így bebújtak baldachinos ágyuk rejtekébe és pillanatok alatt elaludtak.
Másnap reggel Ginny vidáman ébredt. Gyorsan felöltözött, mikor látta mennyi az idő, majd lesietett reggelizni. Legendás lények gondozásával kezdte a napot, ami az egyetlen olyan tantárgy volt, amit némiképp szeretett. Evés után elindult órára, Rebecca nélkül, mert a lány első órája bájitaltan volt., Mikor kilépett a parkba, úgy látta, hogy aznap szép idő lesz, és ez csak fokozta a jókedvét.
Hagrid kunyhójához érve látta, hogy idén a hugrabugosokkal lesznek együtt. Ennek örült, mert közöttük is voltak barátai. Odament hozzájuk, és beszélgetni kezdett velük, persze a nyár volt a téma. Csak addig folytathatták, amíg Hagrid meg nem érkezett. Azon az órán a szfinxekről tanultak, amik mindenkinek nagyon tetszettek, de sajnos élőt nem láthattak, mert Hagrid szerint nagyon nehéz őket beszerezni. Ginny úgy gondolta, az is közrejátszott a dologban, hogy Hagridnak nem tetszettek annyira, hogy egyáltalán megpróbáljon beszerezni egyet, mert nem tartotta elég veszélyesnek őket. Mindenesetre jó volt az óra.
Vége volt LLG-nak, és Ginny ment sötét varázslatok kivédésére, amit már két éve Piton tartott. A lány nagyon nem bírta a tanárt, és minden SVK órán szenvedett. Pitonnak mániája volt párbajoztatni őket, amivel annyit ért el, hogy mindenki kék, zöld foltokkal tarkítva ment ki a teremből.
Szóval Ginny végigszenvedte az SVK-t, utána pedig ment ebédelni. A Nagyteremben összefutott Rebeccával. Barátnője elújságolta, hogy átváltoztatástanon McGalagony valami rejtélyes eseményre utalgatott, amit majd a vacsoránál készülnek bejelenteni. Rebecca azt szűrte le, hogy valami nagy dolog lehet, mert a tanárnő sejtelmesen mosolygott, mikor említette. Annak tudatában, hogy valami történni fog a vacsoránál, türelmetlenül ülték végig az utolsó órájukat, ami mindkettőjüknek számmisztika volt.
Órák után elmentek a könyvtárba megírni az első nap feladott temérdek házit. Annyira beletemetkeztek a könyvekbe, hogy észre sem vették, mennyire elment az idő. Csak akkor tudatosult bennük, mikor egyszerre az órára néztek, aztán egymásra, és szintén egyszerre elvigyorodtak. Gyorsan összepakolták a cuccaikat, lerakták a hálóban, aztán szaladtak a Nagyterembe vacsorázni.
Úgy tűnt más is hallott arról, hogy valami izgalmas fog történni, mert már tele volt a terem, és mindenki izgatottan nyújtózkodott a tanárok asztala felé.
Mikor Frics behúzott egy nagy ládát, és a tanárok asztala előtt letette, mindenki izgatott sustorgásba kezdett. Dumbledore felállt.
- Szép estét kívánok mindenkinek! Látszólag feltűnt nektek ez az óriási láda, amit Frics úr az imént rakott le elénk. Ebben a tanévben e ládáé lesz a főszerep, de hogy pontosan mi is a lényege, azt csak vacsora után fogjátok megtudni. Jó étvágyat! – mosolygott az igazgató, majd leült.
Szinte mindenki sejtette, hogy Dumbledore csak a hangulat fokozása érdekében halasztotta a vacsora végére a bejelentést.
Mindenki hihetetlenül gyorsan kezdett el enni. Az egész iskola lázban égett, hogy mi is lehet a láda titka. Fél óra múlva már az összes arcon feszült figyelem tükröződött. Az igazgató is befejezte az evést, és ismét felállt.
- Kedves diákok! – kezdte Dumbledore. – Gondolom, mindannyian nagyon kíváncsiak vagytok arra, amit most mondani fogok. Nem is húzom tovább az időt. Idén a Mágiaügyi Minisztérium engedélyt adott iskolánknak arra, hogy megszervezzünk egy kirándulást. Persze nem akármilyen kiruccanásra gondolok. Ez a láda – mutatott az előtte lévő dobozra - fog kiválasztani minden héten egy embert, így minden hónap végén négy diák megy el a két hetes kirándulásra. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az első-, másod-, és harmadévesek közül senki sem vehet részt a programban – erre felháborodott sustorgás indult. Dumbledore egy pillantására azonban csönd lett. - Az első résztvevő kiválasztására ma – ránézett az órájára, - pontosan három perc múlva kerül sor. Kérlek titeket, addig legyetek türelemmel.
Dumbledore leült, a diákok pedig kíváncsian néztek hol egymásra, hol a ládára. Pontosan három perc múlva az igazgató újra felállt, némán ránézett a ládára, ami időközben zölden izzani kezdett. Pár pillanat múlva kicsapódott a teteje, gőzök törtek elő belőle, és egy név bontakozott ki a levegőben. „Rebecca Moore.”
Rebecca megszorította Ginny kezét.
- Rebecca Moore. Miss Moore. Kérem, fáradjon a trófeaterembe – szólt az igazgató.
Rebecca felállt, és áthaladt a termen, majd eltűnt a trófeaterem ajtaja mögött. A tanárok utána mentek, majd miután Dumbledore útjukra engedet a diákokat, ő is követte a többi tanárt.
Ginny felállt. Épp elindulni készült, amikor Isaac termett mellette.
- Szia – szólította meg a lányt.
- Szia.
- Látom a legjobb barátnőd lesz az első „áldozat”.
- Hát igen. Fogalmam sincs mi ez az egész, de remélem, Rebecca majd felvilágosít.
- Nem tudom, mennyit árulhat el majd belőle. De nem is erről akartam veled beszélni.
- Hanem miről?
- Ha rám nézel, megmondom – mosolygott huncutul a fiú.
Ginny eddig azért nem nézett rá, mert tudta, hogy elveszti a fonalat, ha belenéz a fiú ellenállhatatlan szemeibe. Úgy tűnt, hogy Isaac tisztában van vele, mit tud tenni egyetlen pillantásával, Ginny pedig nem tehetett mást, kelletlenül ránézett.
- Szóval – mosolygott a fiú, - arra lennék kíváncsi, hogy lenne e kedved velem jönni Roxmortsba a hétvégén?
- Öö… - Ginny csak ennyit tudott kinyögni. – Vé-vé-végülis miért ne? – dadogta, majd elpirult.
- Akkor ezt megbeszéltük – vigyorgott a fiú. – Ha előbb nem, szombaton találkozunk – azzal otthagyta a bambán bámuló lányt.
A lányok már épp aludni készültek, de mikor Rebecca belépett az ajtón, mind köré gyűltek.
- Na mesélj! – unszolta Sissy.
- Mi lesz a kiránduláson? – kérdezte Hayley.
- Sajnálom, de csak annyit mondhatok, hogy a hónap végén a hegyekbe megyek egy táborba – somolygott titokzatosan Rebecca.
- Jaj ne csináld már! Valamit csak elárulhatsz! – nézett rá csúnyán Ginny.
- Bocsi Ginny, de nem. Majd év végén talán… persze, csak ha nem mentek el ti is, mert akkor úgyis mindent megtudtok – tekintett körbe bocsánatkérően a lány.
- Jól van… de ha nem megyünk, akkor év végén részletesen beszámolsz mindenről! – mondta Sissy.
- Ebben biztos lehetsz – vigyorgott Rebecca. – De most már aludjunk, mert hulla fáradt vagyok! – azzal látványosan ásított egyet.
A lányok egyet értettek vele, így mindenki lefeküdt. Ginny egy darabig nem tudott aludni, mert fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy mi is lesz abban a „csoda” táborban. Titkon pedig remélte, hogy ha nem is legjobb barátnőjével, de majd egyszer ő is menni fog. Na meg persze az sem hagyta nyugodni, hogy nagyon úgy tűnt, szombaton randija lesz Isaackel. Egy darabig még forgolódott, aztán nyugtalan álomba merült.
A napok gyorsan teltek. Ginny észre sem vette, hogy máris szombat reggel lett. Izgatottan ült fel, mikor eszébe jutott, hogy Isaackel készül lemenni a faluba. Mikor elújságolta Rebeccának, hogy a fiú randira hívta, barátnője majd’ kiugrott a bőréből örömében, és rögtön elkezdte tervezgetni, hogy Ginnynek milyen lesz a ruhája, milyen lesz a haja és stb., stb. Ginny megpróbálta lehűteni Rebeccát.
- Hé, hé Reb! Lassan a testtel – nevetett a lány. – Nem bálba megyek. Egyébként is szeretném magamat adni!
- Igazad van… - szontyolodott el Rebecca. – De legalább hagy ellenőrizzem, hogy festesz, mielőtt elindulsz.
- Rendben. Azt hiszem, ennyit megengedhetek neked – mosolygott Ginny, majd elkezdett készülődni.
Fél órába telt, míg rendbe szedte magát.
- Nem bálba mész mi? – kérdezte gúnyosan Rebecca, de aztán elmosolyodott, mert nagyon csinosnak találta barátnőjét. – Teljesen megfelelő vagy egy randira.
- Úgy gondolod? – kérdezet Ginny, majd körbefordult.
- Ha fiú lennék, tuti leszólítanálak az utcán. Így már biztos vagy benne, hogy jól nézel ki?
- Igen biztos. Na szoríts nekem – vigyorgott a lány.
- Sok szerencsét!
És Ginny elindult az előcsarnokba. Még a héten megbeszélték Isaackel, hogy ott találkoznak. Ahogy egyre lentebb ért, úgy kezdett el hevesebben és hevesebben verni a szíve. Mire leért, azt hitte, hogy kiszakad a helyéről.
Isaac már várt rá. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
